2017. dec. 9.

Györgyi - mantilla fátyol

Egy külföldön élő menyasszony leginkább az interneten, azon belül is a Facebookon tájékozódik a lehetőségiről. Így tett Györgyi is Angliában. Első levele alapján első pillantásra beleszeretett a kiegészítőimbe ezért is már az esküvő előtt 5 hónappal megkeresett. Miután leegyeztettünk minden részletet kezdődhetett is a munka munka végeztével pedig megérett a postázás is. Hát ez volt az a pillanat amit már az örömanya sem tudott szó nélkül hagyni:
“Kedden megérkezett hozzám ez a gyönyörűség. El is felejtettem hogy melyik csipkét kértem rá…ahogy a ruhám mellé tettem egyszerűen olyan mintha egy lenne vele.  Anyukámmal együtt bontottuk ki…ő el se merte hinni hogy ez ilyen szép…hogy netről ilyet lehet rendelni (annak ellenére,hogy ő is követőd a Facebookon).  Azt mondta nagyon ügyes ez a Fátylas-csaj-ez te vagy 
 
Már csak 1 nap van a nagy napig. Van tennivalónk bőven. A fátyol lógatva várja hogy a fejemre kerüljön.”
.
A nagy nap elérkezett. Csodás fotók bizonyítják Györgyi és kedvese frigyét




Györgyi egy 220 cm hosszú mantilla fátyolban mondta ki a boldogító igent. A ruha igazi különlegessé a 2 különböző színű árnyalata. a ruha alap színe krém de a rá került pezsgő színű csipkék nemcsak különlegessé tették a ruhát, hanem egyben fel is adta a feladatot a kiegészítőkben. Bár a menyasszonyi cipő az öv színéhez illeszkedett mégis a fátyol tervezésénél a ruha színeit és csillogását isfigyelembe kellet venni nagyon hasznos volt számomra a sok kép amit Györgyi a próbákon és természetes fénynél készített illetve a katalógus fotó is.
Az aki engem keres már tudja, hogy nagyon jól jönnek ezek a képek nem csak a fátyol vagy fejdísz rendelésnél, hanem így a menyasszonyi csokor méretét az ékszereket és a frizurát is könnyebb kiválasztani hiszen ezek a szolgáltatók rengeteg jó tanáccsal tudnak szolgálni azért, hogy az elképzelésedet és a megjelenésedet összehangolják. Persze egy menyasszony sokszor bizonytalan a sok menyasszonyi ruha színt illetően, ezért érdemes megkérni a szalont hogy a bérleti szerződésre írják rá a ruhád színét is, hogy magabiztosan készülődj a nagy napra


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Dóri fátyol

Sokak kedvence volt az idén ez a birdcage fátyol, de nem csodálom, hiszen 2016 kedvenc csipkés ruháihoz remekül passzolt! Persze a csip...